Beszámoló az EuroPharm Forum 18. éves közgyűléséről

Beszámoló WHO-EuroPharm Forum közgyűlésről - /Utolsó frissítés: 2009.10.02/
- Az európai gyógyszerészet, és a WHO szakemberei Magyarországon -

Az EuroPharm Forum 18. éves közgyűlését 2009. október 8-10. között a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság szervezésében rendezték meg Budapesten.

A közgyűlés résztvevőit 2009. október 8.-án este a három hazai gyógyszerészi szervezet (Magyar Gyógyszerészi Kamara, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Magángyógyszerészek Országos Szövetsége) által életre hívott Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság látta vendégül fogadáson a Kárpátia étteremben.

A megjelenteket először dr. Dick Tromp az EuroPharm Forum elnöke köszöntötte, majd a Bizottság nevében dr. Samu Antal elnök ismertette a Bizottság tevékenységét, az elmúlt években Magyarországon a gyógyszerészi gondozás során tett előrelépéseket. Samu dr. egyben tolmácsolta a Magángyógyszerészek
Országos Szövetsége elnökének üdvözletét is. A szakmai beszélgetések mellett
a külföldi vendégek a hazai konyha remekeit kóstolhatták meg, melyet
cigányzenekar muzsikája tett még élvezetesebbé.

A Pénteki szakmai nap két témája – a WHO kiemelt programjai közül - az elhízás elleni küzdelemben, valamint a mentális betegségek megelőzésében, felismerésében való gyógyszerészi feladatok voltak. A szakmai napon közel 70 szakember vett részt 20 országból, valamint a konferenciát megtisztelték a WHO Európai Központjának, Nemzetközi Gyógyszerészi Szervezet (International Pharmaceutical Federation - FIP), az Európai Unió Gyógyszerészi Csoportjának (Pharmaceutical Group of the European Union - PGEU) az Európai Klinikai Gyógyszerészi Szövetség (European Society of Clinical Pharmacy - ESCP), és a Pharmakon WHO együttműködési központ szakaemberei is. A konferencia vendégei voltak Meek Warren a Kanadai Gyógyszerész Szövetség alelnöke, illetve Lawrence Brawn a Tenesse egyetem professzora.
A szakmai napon megjelent résztvevőket dr. Télessy István a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság nevében köszöntötte, kiemelve, hogy a hazai gyógyszerészet gyógyszerészi gondozás irányába való elkötelzettségét.
Az elhízással kapcsolatos előadói blokkot Brendan Hayes ír gyógyszerész a téma szakértője, az EuroPharm Forum e területének felelős koordinátora vezette. Az első előadást Dr. Gáspár Róbert Szegedi Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetének docense tartotta. Előadásában a hazai és európai elhízással kapcsolatos adatokat mutatta be, melyből kiderült, hogy az elhízásban Európában a vezető nagyhatalmak közé tartozunk az Egyesült Királyság, Szlovákia, Görögország mellett. Megtudhattuk azt is, hogy a WHO szerint milyen fő lépései vannak a megfelelő diétának. A következő előadást dr. Barna István a Hypertónia Társaság főtitkára, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának docense tartotta. Előadásában az elhízás kardiovaszkuláris betegségekre gyakorolt hatását mutatta be. Kiemelte, hogy az abdominális elhízás a kardiometabolikus szindróma egyik kiváltó oka, mindezek mérséklésében a nem farmakológiai és a gyógyszeres kezelésnek milyen lehetőségei vannak.
Dr. Samu Antal a Bizottság elnöke a Metabolikus szindróma gyógyszerészi gondozási program felépítéséét, hazai elindítását, és első eredményeit mutatta be. Az EuroPharm Forum a programot befogadva, mint legjobb gyakorlatot ajánlja az európai gyógyszerészek figyelmébe. A protokollról elkészült angol fordítás átdolgozásával hamarosan elkészül a program Európai protokollja is. Az elhízással kapcsolatos, vagy a metabolikus szindrómához kapcsolódó egyes országok tevékenységei (Skócia, Anglia) mellett a PGEU ezen irányba tett kezdeményezéseiről is hallhattak a beszámolót a résztvevők.

A délután fő témája a mentális betegségek voltak. Az ülés elnöke Simon Bell a Finn Kuopio Egyetem geriátria központjának kutatási igazgótja volt. Első előadóként dr. Lázár Imre a Magatartástudományi Intézet tudományos munkatársa Közép Európai Egészségügyi paradoxonról beszélt, azaz arról, hogy a gazdasági válság és a kilátástalanság, depresszió milyen mértékben befolyásolja a mindennapi életünket, egészségünket. Előadásában a gyógyszerészt, mint szociális támogatást nyújtó fontos személyt jelölte meg. A következő előadó Soós Gyöngyvér professzor asszony volt, aki a hazai és európai antidepresszáns felhasználás adatait elemezte, kiemelve hogy hazánkban a negyedik (Norvégiában a harmadik!) leggyakrabban használt gyógyszercsoport. Megállapítható volt, hogy az antidepresszáns felhasználás 1993-2006 között jelentős mértékben emelkedett, és emellett jelentős regionális eltérések észlelhetőek. Simon Bell előadásában a közforgalmú gyógyszerészek, mentális betegek részére nyújtható szolgáltatásait mutatta be. A gyógyszerelés időszakos gyógyszerészi áttekintése mellett (medication review) a gyógyszerészek depressziós betegek szűrésében kihasználandó szerepét, és a gyógyszerészhallgatók mentális betegekhez való viszonyulásáról szóló felmérés eredményeit ismertette. Anja Baumann a WHO szakértője az elmúlt évek, és az elkövetkező néhány hónap főbb mentális betegségekkel összefüggő konferenciáinak, és konszenzusainak eredményit ismertette. Előadásában a gyógyszerészekkel való további együttműködés lehetőségét is felajánlotta.

A szakmai program zárásaként kerekasztal beszélgetésre került sor az EuroPharm Forum, WHO, PGEU, FIP, ESCP képviselőivel valamint az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatójával Dr. Martos Évával. Főigazgató Asszony elmondta, hogy a gyógyszerészek a WHO elhízás elleni programjához kapcsolódva hatékonyan segíthetik az egységes egészségnevelési üzenetek megfogalmazását.
Az élénk szakmai érdeklődést kiváltó napot követően a résztvevők egy budapesti városnézésen vettek részt, mely a Parlament épületénél végződött. A parlamenti látogatást és a történelmünk rövid bemutatását, a parlamentben megrendezett vacsora követte. A vacsorán Dick Tromp mellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, dr. Horváth Tamás köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy a rendezvény hazai megszervezése elismerése annak, hogy a magyar gyógyszerészet képviseletében a fórum megalakulásakor 1992-ben jelen voltunk, továbbá elismerése az azóta vállalt aktív részvételnek, nemcsak az elnökségben betöltött pozíciókban, de a  protokollok kidolgozásában betöltött szerepért is.
Szombaton került sor az EuroPhram Forum éves közgyűlésére. A közgyűlését köszöntötte Dr. Kökény Mihály a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke és Dr. Héjja Mária az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, beszédükben hangsúlyozták a gyógyszerész szerepét az egészségügyi ellátásban valamint a gyógyszerészi gondozási tevékenység fontosságát. Dr. Pusztai Zsófia a WHO hazai irodájának vezetője az EuroPharm Forum és a WHO stratégiai kapcsolatát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy minden nehézség ellenére szükség van arra, hogy az EuroPharm Forum, mint európai gyógyszerész szervezet a WHO prioritások gyógyszerészi gyakorlatba ültetésén fáradozzon. A WHO regionális irodájára részéről Nina Sautenkova üdvözölte a résztvevőket, kiemelte, hogy az elmúlt egy évben milyen jelentő szakmai munka zajlott az EuroPhram Forumban, mint az obszervatórium elindítása, vagy a H1N1-el kapcsolatos tájékoztatási kampány, és protokoll.
A közgyűlésen Dick Tromp tartott beszámolót az elmúlt egy év főbb eseményeiről szakmai előrelépéseiről. Elmondta, hogy idén tavasszal sikerült e regionális WHO-val egy új szakmai együttműködést létrehozni. Ennek keretében sokkal nagyobb támogatást kap az EuroPharm Forum a WHO részéről. Ennek első jeleként a Forum részt vett az idén szeptemberi regionális ülésén. Elmondta, hogy a tagokkal való kommunikáció megújult, új kezdeményezésként elindult a szakmai tevékenységeket figyelő obszervatórium, új protokollok születtek (köztük a metabolikus szindróma gyógyszerészi gondozási program). Ugyanakkor jelentős kihívás a Forum helyzetének elemzése, és megoldások felkutatása az EPF-ből kilépett nagy európai országok miatt. Célként jelölte meg a szakmai színvonal fenntartása mellett lehetőség szerint a volt tagok visszanyerését. A költségvetés elfogadását követően hosszú eszmecsere következett, mely az egyes tagok Forum jövőjével kapcsolatos elképzeléseit, valamint az eltávozott tagok visszalépésének lehetőségeit vitatta meg. A résztvevők egyetértetek abban, hogy az elmúlt évben jelentős szakmai színvonal-emelkedés történt, azonban egyes főleg politikai kérdés még rendezésre vár. Mindezek alapján egy olyan munkacsoport kerül felállításra, melynek feladata a WHO-hoz való kapcsolat, a szakmai titkárság, és pénzügyi helyzet jövőre való megfogalmazása. A közgyűlésen új elnökségi tagokról is szavaztak, mivel Astrid Kagedal az EPF alenökének mandátuma lejárt. A szavazást követően az elnökség két új tagja Carin Svensson (Svédország), Lidija Petrusevska-Tozi (Makedónia). Az elnökség további tagjai Dick Tromp (elnök), Gerald Alexander (pénztáros), Ingunn Björnsdóttir (Izland), és Hankó Balázs.
A délután szakmai témája a vényköteles gyógyszerek deregulációja volt. Az ülést Ingunn Björnsdottir elnökölte. Hubertus Cranz az Európai Öngyógyszerelési Iparai Szövetség elnöke átfogó előadást tartott az egyes gyógyszercsoportokról, melyek deregulációja az elmúlt években zajlott. Előadásában a centralizált átsorolási eljárásokat is érintette. A következő előadó dr. Hankó Balázs volt, aki a hazai OTC forgalmazási helyzet bemutatása mellett, a MedicineAwerness Kamara által készítettet hazai felmérés adatait is elemezte. Előadásában a Bizottság által a Gyógyszerellátási Szakmai Kollégiumnak kidolgozott OTC expediálási protokoll főbb elemeit ismertette. Utolsó előadóként Maayke Fluitman a Holland Királyi Gyógyszerészeti Társaság alelnöke az OTC gyógyszerek expediálásának Holland gyakorlatát mutatta be. Az deregulációról szóló szakmai programot a hallgatóság élénk érdeklődése kísérte.

A délután folyamán került sor az elnökség ülésére, ahol a közgyűlés eredményeinek értékelése alapján döntött az előzőekben megfogalmazott munkacsoport felállításáról. Az elnökségi ülésen az EuroPharm Forumj új alelnökének Hankó Balázst választották.

A konferencia résztvevőinek visszajelzései alapján szakmailag értékes, a hazai gyógyszerészet eredményeit elismerő, hazánk vendégszeretetét és szépségét öregbítő konferenciát zártunk.

2009. október 26.

Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság